rss
  • 11 öregedésgátló praktika

  • Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió

    11 öregedésgátló praktikaA 105 éves orvos, Shigeaki Hinohara eddig még nem kérte nyugdíjaztatását, és a jelek szerint nem is készül nyugállományba vonulni. Ehelyett dolgozik, tanít, önkénteskedik és személyes blogot is vezet. Shigeaki Hinohara egy interjúban beszélt arról, hogy mi az a 11 dolog, amelyet ha betartunk, sokáig fogunk élni. 1. A testet nem szabad korlátok közé szorítani: Energia attól lesz, hogy jól érezzük magunkat. Mikor gyerekek voltunk és sokat játszottunk, akkor minden pillanatban boldogok voltunk, még enni és aludni is gyakran elfelejtettünk.

    Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!

    Felnőtt korban is jót tenne a játszadozás, a móka, a kacagás, mert ilyenkor testünk és lelkünk kiszabadul a korlátok, kötöttségek közül.

    2. Meg kell őrizni a normális testsúlyt:

    Azok az emberek élnek sokáig, fajtól, nemzetiségtől, nemtől függetlenül, akik nincsenek elhízva. Én reggelire egy csésze kávét, egy pohár tejet és narancslét fogyasztok, amibe belekeverek egy kanál olívaolajat, amely nagyon jót tesz a vérereknek és a bőrnek. Ebédre tejet iszom, és pár teasüteményt, de van úgy, hogy semmit, ha sokat kell dolgoznom. Vacsorára párolt zöldségeket, rizst és halat fogyasztok, kéthetente pedig 100 g sovány húst.

    3. Meg kell tervezni a napot:

    Mindig megtervezem a következő napomat, sőt akár hónapokra előre tudom, hogy hol kell lennem, mit kell tennem, de a szórakozásról sem mondtam még le. Úgy vélem, hogy senki sem szabadna nyugdíjba menjen, legalábbis nem 65 évesen, hanem jóval később. Nálunk Japánban ezelőtt 125 évvel állapították meg a 65 éves nyugdíjkorhatárt, amikor a várható élettartam 68 év volt. Ma már a japán nők átlag 86, míg a férfiak 80 évet élnek. Az előrejelzések szerint 20 év múlva Japánban 50 ezer, 100 évnél idősebb ember fog élni.

    4. A tudást meg kell osztani másokkal:

    Évente több mint száz előadást, képzést tartok az általános iskolásoktól kezdve az üzletemberekig. Átlagos 60-90 percig állok egy helyben, ezért szükségem is van a jó fizikai kondícióra.

    5. Az orvosok sem tudnak mindenkit meggyógyítani:

    Ha egy orvos egy gyógymódot, vagy műtétet javasol, kérdezzük meg tőle, hogy ugyanezt a kezelését ajánlaná a feleségének, gyerekének? Én azt hiszem, hogy sok esetben a zene-, vagy állatterápia többet segíthet, mint ahogy azt az orvosok gondolnák. Minden ember más, ezért a kezelések is személyre szabottak kellene legyenek, ami lehetetlenség,


    6. Liftek helyett lépcsőzzünk:

    Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, válaszuk a lépcsőt, és a csomagjainkat is cipeljük magunk. Én így tartom formában az izmaimat.

    7. A szórakozás a legjobb módja a fájdalom, a szomorúság elfelejtésének:

    A fájdalom elfelejtésének legjobb módja a szórakozás. A kórházakban is érdemes lenne ezt figyelembe venni, főként a gyerekosztályokon. A St. Luke kórházban van zene-, állatterápia és művészeti ágak kipróbálására is lehetőség van.

    8. Nem szabad megszállottan hajtani a pénzért:

    Sosem tudjuk, hogy mikor halunk meg, és ezért nem is fogunk semmit sem magunkkal vinni.

    9. Mindig álljunk készen:

    Az élet kiszámíthatatlan. Emlékszem, 1970. március 31-e volt, 59 éves voltam, Tokióból Fukuokába indultam repülővel. Aznap reggel szépen sütött a nap. Miközben a Fuji hegy mellett repültünk, a kommunista liga eltérítette a gépet. A következő 4 napot egy székhez kötözve, 40 fokos melegben töltöttem. Orvosként az egészet egy kísérletnek fogtam fel, figyelve, hogy a testem miként alkalmazkodik a megváltozott környezethez.

    10. Választani kell egy példaképet, akinél majd jobbak lehetünk:

    Édesapám az Egyesült Államokba vándorolt még 1900-ban, hogy tanulhasson. Számomra ő volt a minta, a hős. Később más példaképet is találtam, és igyekeztem jobban teljesíteni nála.

    11. Az önkéntesség jó:

    60 évig a családért dolgozni, élni fantasztikus dolog. Azonban ha már megvalósítottuk a céljainkat, érdemes a társadalomért is tenni valamit. Én 65 éves korom óta, heti 18 órát önkénteskedem, és minden egyes percét élvezem.


    Share on Tumblr Nyomtatóbarát vagy PDF verzió
adó egy százalék, gyermekmentés, családtámogatáscsaládtámogatás, adományosztás, gyógyítás, gyermekek, kórházKérjük Támogassa a Gyermekek megmentését!
Mátrix Közhasznú Alapítvány (OTP): 11735005-20510350
Adó 1%:  18472273-1-06
Évente több tízezer gyermek és család számára jut el a segítő adomány, köszönjük!

gyermekmentés, családsegítés, adó egy százalék, 1+1, adó
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Az NCA támogatásával sikeres a Mátrix Szociális Osztóhely projekt

    A Nemzeti Civil Alapprogram "NCA-CV-10-D-0152" pályázati program támogatja a Mátrix Közhasznú Alapítvány adományosztó szociális segítõ munkáját.

    A program révén hatékonyabbá vált az adományok begyûjtése, raktározása, tárolása, szállítása, és a rászorulók részére való eljuttatása is.

    Az alapítvány weblapján a programokról rendszeresen tájékozódhatnak a nagyérdemû lakosság.

  • Kamilla, a csodanövény

    Kamilla, a csodanövényHázi patikánk egyik természetes tagja a kamilla. Piperefű, szüzekanyja, szentivánpipitér, bubulyka, anyafű, pipiske. Milyen csodálatos is a magyar nyelv, megannyi varázslatos név, s mind egyetlen egyszerű és mégis nagyszerű vadon élő virágot, egyik leghatékonyabb gyógynövényünket takarja. Június-július hónapokban virágzik rétjeinken a kamilla, az orvosi székfű. Szinte nincs olyan ember, aki ne ismerné a kamilla valamilyen formáját. Csodálatos erejét számtalan területen használhatod: legyen szó egészségről vagy szépségről.

  • Kopogjon be a szomszédba, ne csak az ünnepek idején!

    Kopogjon be a szomszédba, ne csak az ünnepek idején!Sokan élnek elszigetelve a társadalomtól, de nem csak tanyán vagy külterületen, akár még tömbházon belül vagy magánházas környéken is. Sokan a fűtetlen szobákban, alultápláltan – nélkülözve kénytelenek élni. Rácz Anett szociológus, a Mátrix Közhasznú Alapítvány munkatársa arra kéri a jó szándékú és jobb módban élőket, hogy ne hagyják magukra a környezetükben élő rászorulókat! Ha az öreg vagy egyedül élő szomszédot az ünnepi és fagyos időszakban nem látja napokig, úgy kopogjon át, bizonyosodjon meg arról, hogy nincsen probléma. Ha már úgyis főzött teát vagy egy lábas ételt, vigyen át pusztán odafigyelésből annak, akiről tudja, hogy lehet teljesen egyedül van, nincs mit ennie.

  • Virág-és erdõtelepítést támogattunk

    A friss levegõt, a tisztább környezetet fontosnak tartva számos esetben támogattuk a növényültetést... Képes beszámolóval csatolt köszönõlevél egy a sok visszajelzésbõl, hálás köszönetbõl - melyet egyik esetben sem kértünk...

  • Rajzfilmek a drogfogyasztás megelõzéséért

    Flintstoned

    Flintstone-ék tudós kollegája asszisztensei segítségével mutatja be a marihuána hatásait. A vélhetõleg a 60-as évekbõl származó oktatófilmben a kõkorszaki szaki szemlélteti, hogy a fû stimulálja, majd leülteti a használóját. Egyeseknek kellemes, másoknak rémisztõ hallucinációkat okoz, melyek után a fogyasztó megéhezik, és ha kevésbé szerencsés, még pszichikailag is függõvé válik.

  • Állatvédelmi munkát támogattunk a 2011-es BNV-n

    A Budapesti Nemzetközi Vásárról jelentjük:

    Az Orpheus Állatvédõ Egyesülettel is találkozhattak azok, akik felkeresték a 2011-es Budapesti Nemzetközi Vásárt. A rendezvényen a gyártók / kereskedõk mellett a szervezõk meghívására nonprofit szervezetek is részt vehettek. Az Orpheus a felelõs állattartás jegyében információs standján az arra járó több ezer látogatót a rendezvény egész ideje alatt kiadványokkal (matricákkal, plakátokkal, naptárakkal) ajándékozta meg.

  • Az esõerdõk irtása

    Az esõerdõket jelenleg óriási mértékben irtják, ami az üvegházhatás egyik fõ okozója. Az õserdõk égetéses irtása során az égéssel szén-dioxidtömeg jut a levegõbe. Amikor az erdõket kivágják és fölégetik, az elraktározott szén CO2 formájában kerül vissza a levegõbe. Az utóbbi 10-15 év során átlagosan évente 1 milliárd tonnával kerül több szén-dioxid a légkörbe.

  • Gyermekbalesetek és fertõzések elkerülése a nyáriszünetben

    Az iskolai szünet kezdetével a gyerekek megszokott életrendje megváltozik. Lazul a fegyelem a mindennapok és a higiénia területén is, melynek következményeként gyakoribbá válnak bizonyos hasmenéses megbetegedések, de a gyerekbalesetek is. Többségük azonban kis elõvigyázatossággal megelõzhetõ, illetve elengedhetetlenül szükséges a szülõk odafigyelése.

  • Kun Magdolna: Egyszer megérted Fiam!

    Kun Magdolna: Egyszer megérted Fiam!Egyszer, ha már elérhetetlen
    távolságban leszek tőled fiam
    és vánszorgó lábnyomom is elfújja a szél,
    nem hagyva magad körül porszemnyi
    emléket sem, mi rólam mesél,
    jusson eszedbe gyermekkorod
    mosolygó napjai.
    Láss magad előtt egy képet,
    ahol ketten állunk, te meg én...

  • Kálmán Norbi emlékére

    Kálmán Norbi emlékéreKálmán Norbi elment az Angyalokhoz. Vincze Gabriella, a kisfiú édesanyja az együttműködésünk előtt reménykedve tudatta Norbika kapcsán az alapítvánnyal, hogy a pici fia akut mieloid leukémiában szenved, és a steril szoba, illetve az anyagi segítség a megoldás a betegségből való kiúthoz. Szörnyű volt tudni, hogy a csöppnyi gyermek gyógykezelése miatt majdhogynem több időt töltött már kórházban, mint azon kívül. A harcban a Mátrix Közhasznú Alapítvány is segédkezett, de a csatát a szörnyű kór ellen Norbi elveszítette. 16 hónapos korában örökre itt hagyta a földi létet, de tudjuk, hogy odafönn az angyalok bölcsője ringatja pici testét.

Adó 1 százalék felajánlása a gyermekek megmentését, a családok támogatását, a jótékonysági programok sikerességét segíti! Az adó 1 százalék felajánlását hálásan köszönjük!